Nyáron érkezik Namie Amuro új stúdióalbuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nyáron jelenik meg a J-Pop koronázatlan királynőjének, Namie Amurónak tizenegyedik stúdióalbuma, melyet a Feel névre kereszteltek.
hirdetés
Előző cikkunkben megírtuk, hogy megjelent Namie Amuro legújabb dala, mely a Contrail címet viseli, és egy lehetséges stúdióalbumról is volt szó. Nos, a korong nem pletyka, mert Namie először a júniusi ViVi magazinnak beszélt új albumáról, de sok információt nem árult el, majd kiderült, hogy a júliusi Mina borítóján szerepel és a magazinnak elárulta, hogy új korongját Feel címmel dobják piacra nyáron, de a pontos megjelenési dátumot eddig homály fedi.
Többen azt mondják, hogy az új korong 12 dalt tartalmaz, melyek között megtalálható a Contrail, Can You Feel This Love? és a Big Boys Cry is, és hogy az album elsősorban pörgős dalokat fog tartalmazni, szóval egy igazi nyári albumra számíthatunk a 35 éves énekesnőtől.
A hét elején olyan képek láttak napvilágot, melyekből kiderült, hogy Namie Los Angelesbe utazott videoklipet forgatni, május 15-én pedig Namie hivatalos Facebook-oldalára kiposztoltak egy képet, és azt írták mellé, hogy: „Forog a Contrail videoklip a kék ég alatt!”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











