Szakított Nina Dobrev és Ian Somerhalder?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Us Weekly információi szerint a Vámpírnaplók sztárjainak kapcsolata zátonyra futott, de továbbra is jó barátok maradnak.
hirdetés
Nina Dobrev és Ian Somerhalder kapcsolata zátonyra futott? Több mint három évig alkottak egy párt, először 2011-ben mutatkoztak együtt a nagyérdemű előtt, de úgy fest, a szakításnak is eljött az ideje. A Us Weekly szerint továbbra is „professzionálisan állnak a dologhoz, nem zavartatják magukat amiatt, hogy együtt kell dolgozniuk, és jó barátok maradnak, akárcsak kapcsolatuk elején.”
Később Ian tweetelt rajongóinak – egy idézetet osztott meg Lillian Hellmantól: „Az emberek változnak, néha erről elfelejtenek szólni a másiknak.”
Múlt ősszel Nina a Seventeen magazinnak mesélt kapcsolatáról: „Nem akartam kollégával randizni, az volt a célom, hogy a show a profizmusból álljon. De néha nem tudod befolyásolni az érzelmeideit, maximum küzdhetsz értük.”
A Vámpírnaplók jelenleg a negyedik évadnál jár, de ősszel indul az ötödik is. Ninának természetesen akad dolga addig is: a Let's Be Cops című filmet forgatja a nyáron, amelyben Jake Johnson és a Happy Endings sztárja, Damon Wayans Jr. is szerepet kapott.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













