Kaylee DeFer első gyermekével várandós
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már korábban is pletykáltak arról, miszerint a sorozatsztár váradós, azonban ezúttal a hír igaz: május 5-én Kaylee hivatalosan is megerősítette, miszerint anyai örömök elé néz.
hirdetés
Kaylee és párja között bő 16 év korkülönbség van, mindazonáltal úgy tűnik, a lehető legnagyobb a boldogság a szerelmesek háza táján, hiszen már hivatalos megerősítésre került a hír: Kaylee terhes.
„Nem terveztük, hogy teherbe esek, de most nagyon is élvezzük ezt. (...) Úgy gondoljuk, hogy fiú lesz. Vagyis, a doki szerint 95% az esély arra, hogy fiú” – nyilatkozta boldogan a színésznő. Kaylee és Michael tervei között a házasság egyelőre nem szerepel, azonban rajongóik örömére a pár nagyon boldog. Kaylee azt is elárulta, hogyan készül a jövevény érkezésére:
„Rengeteget sütök-főzök, de nem szükségszerűen, csak egészséges dolgokat. 16 éves korom óta nem diétáztam. Nem igazán figyeltem oda a testalkatomra az utóbbi 10 évben. Ez a munkám, és most bűntudat nélkül élvezem a terhességem, sokat alszom és sokat eszek” – vallotta a sztár. Minden valószínűség szerint itt az ideje, hogy a színésznő jobban odafigyeljen az egészségére, hiszen hamarosan náluk is tiszteletét teszi a gólya.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











