Sztárok legnagyobb frizuraváltásai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vannak olyan celebek, akik hűek a hajkoronájukhoz, de vannak akik a változást kedvelik. Íme 6 celeb, akik nem féltek a külsejük megújításától!
hirdetés
Manapság már egyre gyakoribbak az extrém frizurák, köztük például a félig kopasz, vagy a teljesen kopasz stílusúak. A sztárvilágban is vannak, akik a hosszú hajtól megválva extra rövid frizurára váltanak, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak befestik a hajukat, esetleg valamivel rövidebbre vágják, vagy akár a meghosszabbítás mellett döntenek. Cikksorozatunk első részében 6 sztár hajstílusának vesézzük ki legnagyobb változásait.

Kezdjük összefoglalónkat egy fiatal és ismert színésznővel, Vanessa Hudgensszel, aki az évek során igen sokat változott. Hírnevét a 2006-ban megjelent és Magyarországon is nagy sikernek örvendő High School Musical-nek köszönheti, ahol a nagyvilág hosszú hajjal ismerte meg. Később, a film második része miatt megvált hosszú loknijaitól és egy vállig érő fazonra váltott. 2011-ben a Gimme Shelter című filmdráma kedvéért levágatta haját extra rövidre, azóta pedig volt már szintén félhosszú és nagyon hosszú is.

A híres énekesnő, Katy Perry is számtalan frizurát kipróbált már, lehet az hosszú vagy rövid, esetleg átlagos vagy feltűnő színű, de a megannyi stílus, fazon és szín után egyet elismerhetünk, hogy mindegy milyen frizurája volt eddig, mindegyik nagyon jól állt az énekesnőnek. Jelenleg félhosszú, fekete haja van, mint ahogy láthattuk a 2013-as Kid Choice Awards-on is.

A magyar énekesnő, Lola 2006-ban robbant be a zeneiparba az Álomtánc című dallal, ahol haja még rövid volt. 2009-ben a Féktelen éj című slágeréig ilyen frizurával volt látható, de a klipben már hosszú fekete hajjal és frufruval mutatkozott. Majd 2011-ben világosbarnára, sőt majdnem szőkére váltott, majd egy év múlva még a debütálásakori frizurájánál is rövidebbre váltott.

A Grace klinika szöszije, Katherine Heigl is hosszú hajjal robbant be a filmek világába. 2008-ban azonban levágatta tincseit a 27 idegen igen című film kedvéért, emellett pedig vörösre is váltott. De az évek során visszanövesztette a hosszú szőke hajkoronát, majd ismét egy fordulat következett, mert 2010-ben és 2011-ben félhosszú haja volt, majd ezt követte a 2012-es Szingli fejvadász című film ahol ismét hosszú hajjal mutatkozott. 2013-ban a Nagy nap című filmje miatt vágatta le a haját sokkal rövidebbre.

A Nevetlen hercegnő sztárjának, Anne Hathaway-nek is voltak hullámvölgyei a frizurát illetően. Évekig láthattuk szép, hosszú barna hajkoronával, de voltak időszakok ahol félhosszú hajjal mutatkozott egy-két film miatt. Végül 2012-ben a Nyomorultak című film kedvéért levágatta haját egy igazán fiús fazonra és azóta is ilyen külsővel láthatjuk.

Végül következzék Ashley Tisdale, aki szintén High School Musicalnek köszönheti a hatalmas hírnevet, ám ezelőtt szerepelt a Zack és Cody élete című sorozatban is, ahol rövid szőke hajjal és frufruval volt látható, mint ahogy az első képen is. A nagysikerű musicalje miatt azonban megnövesztette haját, majd a trilógia vége után visszatért eredeti hajszínéhez, a barnához. Jelenleg barna alapon, szőkén melírozott tincsekkel festett haja van.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











