Mark Owen szólóturnéra indul Nagy-Britanniában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kilencvenes évek népszerű fiúcsapata, a Take That egykori énekese egyedül indul turnézni a szülőhazájában.
hirdetés
Mark Owen nemrég bejelentette, hogy szólóturnéra indul júniusban, amely során fellép Nagy-Britannia legnagyobb városaiban. Az énekes legújabb – szám szerint negyedik – szólóalbuma, a The Art Of Nothing június 10-én jelenik meg.
„A lelki világomnak jobban esik, ha nem szólóalbumnak, hanem projektnek nevezem a lemezemet, mert olyan sok emberrel dolgoztam együtt rajta” – mondta Mark.
Az anyag legnagyobb részét a Rabbit Hutch-ban vették fel – ez a stúdió az énekes kertjének hátsó részében áll és ő maga építette fel. „Már húsz éve készítek dalokat, és nem igazán tudom, mi mást csinálhatnék az életben. Ez a hobbim és a munkám egyszerre.”
Ez az év eléggé zsúfolt lesz Mark számára, hiszen nemrég egykori zenésztársával, Gary Barlow-val megerősítették, hogy 2013-ban új Take That-albumon fognak dolgozni. Május 10-én, reggel kilenc órától lehet megrendelni a jegyeket.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











