Jacqueline Bracamontes szeretne még gyermeket
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jacqueline Bracamontest megvádolta azzal a tengerentúli sajtó, hogy máris túl van kisfia elvesztésén. Jacky most tisztázta ezeket a pletykákat.
hirdetés
Jacqueline Bracamontes a napokban megjelent egy rendezvényen, majd ezt követően a tengerentúli sajtó olyanokat kezdett el pletykálni róla, hogy azért vett részt az eseményen, mert már túl is van kisfia elvesztésén.
Jacky nemrég nyilatkozott a Hoy című magazinműsorban, melyben elmondta, hogy azért, mert mosolyog, nincs túl még a kis Martín elvesztésén. „Azt hiszem, idővel majd belenyugszom, de még nem tettem túl rajta magam. Azzal, hogy látom a kislányom, és a férjem támaszával egyszer túl teszem rajta magam” – nyilatkozta a színésznő.
Ezt követően az exszépségkirálynő férje, Martín Fuentes is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban: „Isten tudja, mit miért tesz. Ha valami fáj, arról beszélni kell. Ha sírhatnékunk van, sírni kell. Ez nagy megkönnyebbülés.”
Jacky azt is hozzáfűzte a műsorban, hogy a kislánya már teljesen jól van. Minden rendben van a szívével és a tüdejével is. Kedvenc időtöltése a fürdetés, a baba nagyon élvezi ezeket a perceket. Az interjú végén pedig elmondták férjével, hogy szeretnének még gyermeket, ha Isten is úgy akarja.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











