A TLC-lányok ismét színpadra lépnek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legendás lánybanda két megmaradt tagja is részt vesz a Mixtape fesztiválon, ahol a 90-es évek több sikeres zenekara is megjelenik.
hirdetés
A Waterfalls című dalukkal világsikert arató TLC két életben maradt tagja megerősítette, hogy fellépnek a július 26-án kezdődő, a pennsylvaniai Hersheypark Stadiumban megrendezésre kerülő kétnapos Mixtape Fesztiválon.
A kilencvenes évek sikeres R&B-csillagjai, Tionne ‘T-Boz’ Watkins és Rozanda ‘Chilli’ Thomas együtt lépnek a színpadra – harmadik társuk, Lisa 'Left Eye' Lopes tragikus halála után csupán néhány alkalommal láthattuk őket együtt.
A TLC-lányok mellett más világsztárok is képviselik magukat a 90-es évekből, hiszen fellép a New Kids On The Block és a Hanson is.
Az MTV News beszámolója szerint a Live Nation szóvivője, Geoff Gordon egy nyilatkozatban elmondta, hogy nagyon izgatottak az ez évi fesztivál miatt, hiszen hihetetlen zenei felhozatallal büszkélkedhetnek, emellett más szórakozási lehetőségekre is lehet számítani.
A Jonas Brothers, Train, The Script, OneRepublic, Rev Run & DJ Ruckus, MKTO, Gavin DeGraw és a Good Charlotte gitárosa, Benji Madden szintén fellép az eseményen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











