Újabb zombis film készül?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Danny Boyle nemrég azzal csigázta fel rajongóit, hogy az esetleges 28 héttel később folytatásáról osztott meg néhány információt.
hirdetés
2002-ben készítették el a zombi-thrillert, a 28 nappal későbbet, majd öt év múltán, 2007-ben következett a folytatás, a 28 héttel később, melyben Jeremy Renner mellett Robert Carlyle és Rose Byrne is szerepet kapott, és az első film eseményei után hat hónappal játszódott.
Boyle korábban már javasolta, hogy készítsék el a harmadik részt, nemrég pedig a Wirednek nyilatkozott arról, hogy 60 százalék az esélye, hogy ténylegesen elkészül. „Ötletünk is van, hol játszódjon és miről szóljon.”
Alex Garland, aki a 28 nappal későbbet írta, valamint producerként vette ki a részét a második részből, tagadta, hogy részt venne a produkcióban. Amíg biztosabb információk nem érkeznek, sem kell aggódnunk: nemrég került a mozikba a zombiszerelem, az Eleven testek, hamarosan jön Brad Pitt World War Z című zombithrillere, valamint a Köpök a sírodra sztárja, Sarah Butler és a Vámpírnaplók Vickije, Kayla Ewell szereplésével elkészült a The Demented is. Csoda hát, hogy a zombik inspirálták a legújabb őrült parfümöt?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











