Ma ünnepeljük a költészet napját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hagyományosan nagy költőnk, József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napját 1964 óta. Ebben az évben is különleges programok várják az érdeklődőket.
hirdetés
A költészet napján az egész országban, minden médiában megemlékeznek a magyar versekről és természetesen József Attiláról, fiatalon elhunyt nagyszerű költőnkről.
A budapesti Thália Színházban száz kortárs költő olvassa fel a műveit délelőtt tizenegy órától egészen éjjel tizenegy óráig, majd megbeszélik egymás alkotásait. A fővároson kívűl élők is élvezhetik a műsort a Kossuth Rádió weboldalán. A Petőfi Rádióban a nap folyamán megzenésített verseket hallhatnak az érdeklődők, a Bartók Rádióban pedig a felolvasó költők megalkotnak egy közös verset, amit egyetlen papírtekercsre fognak felírni.
Számtalan város kedveskedik irodalmi és művészeti programokkal: Budapesten versmaratont rendeznek, Nyíregyházán talán a versmondás magyarországi rekordját döntik meg ebben az évben, hiszen ezerötszáz embert várnak, hogy együtt szavalják Váci Mihály Én szőke városom című versét. Ha ez sikerül, akkor megdől a miskolciak által tartott rekord, amikor 790 ember szavalt együtt. A rekordkísérlethez majdnem háromszáz fogyatékkal élő diák is csatlakozik – a vak- és gyengénlátó résztvevők a vers Braille-írásban nyomtatott formáját fogják olvasni.
Sopronban egy verskommandó indul az útjára: a művészek verseket osztogatnak a város számtalan pontján (forgalmas helyeken, pályaudvarokon, iskolákban, kórházakban), Pécs városában pedig zongorakíséret mellett felolvassák József Attila összes költeményét. Veszprémben útnak indul a Versbusz, amelynek tagjai megjelennek a közlekedési járatokon, idősek otthonában és múzeumokban, hogy versekkel lépják meg az embereket, az iskolákban pedig rendhagyó irodalomórákat tartanak.
Ebben az évben a külföld sem maradhat ki az ünneplésből. London különleges irodalmi estnek ad otthont a Magyar Kulturális Központ szervezésében. Tibor Fischer, a magyar születésű angol író januárban arra kérte a brit költőket, hogy olvassák József Attila angol nyelven megjelent verseit és az ő hatására írjanak egy saját költeményt. Tizenhat költő jelentkezett a pályázatra. Csütörtök este a magyar költő angol nyelvre fordított verseit brit pályatársai fogják felolvasni.
Zárásul olvassuk el József Attila egyik legismertebb versének első két versszakát:
Altató
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés –
aludj el szépen, kis Balázs.
Ki emlékszik a folytatásra? ;)
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











