Jane Fonda nem fél a haláltól
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jane Fondánál 2010-ben melldaganatot diagnosztizáltak orvosai, azonban a 75 évesen is gyönyörű színésznő saját bevallása szerint nem fél a haláltól.
hirdetés
„Ez egy jó teszt a számomra, hiszen mindig azt mondogattam, hogy nem félek meghalni” – vallotta a sztár vasárnap este Oprah Winfrey showjában.
„Én nem ilyen vagyok. Úgy értem, jól vagyok, és Istenem, nők millióinak a családjához csatlakoztam, akik ugyanezeken mentek át, mint én. És milyen érdekes. Nem mindennapi utazás ez számomra. Tudom, talán meghalok, talán nem. Nem félek. Reménykedem abban, hogy nem halok meg, de nem félek a haláltól sem.”
A daganatot egy rutinellenőrzés során fedezték fel Jane Fonda mellében, majd egy kisebb beavatkozás során sikeresen eltávolították azt. „Jane száz százalékosan rákmentes és teljesen jól van” – erősítette meg a színésznő sajtószóvivóje.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.













