Angelina Jolie sikeresen megnyerte a pert
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai színésznő megnyerte a szerzői jogokkal kapcsolatos pert - első rendezése, A vér és méz földje forgatókönyve valóban az ő ötlete volt.
hirdetés
Angelina Jolie megnyerte a pert, amelynek során azzal vádolták, hogy első rendezése, az In the Land of Blood and Honey (A vér és méz földje) forgatókönyvét nem ő maga írta, hanem ellopta az ötletet egy kevésbé ismert szerzőtől.
Egy Los Angeles-i szövetségi bíró azonban pénteken elutasította a szerzői jogok megsértéséről szóló vádat, amelynek során James Braddock író azzal vádolta a színésznőt, hogy az ő, 2007-ben kiadott könyvéből, a The Soul Shatteringből lopta az ötletet a filmjéhez – közölte a The Hollywood Reporter.
Braddock azt állította, hogy Jolie háborús körülmények között játszódó romantikus története, amely egy szerb katona és egy bosnyák nő kapcsolatáról szól, részben az ő regényén alapul, és hogy a színésznő az ő könyvét használta fel a kutatásai során.
Dolly M. Gee szövetségi bíró azonban elutasította Braddock vádjait azzal a kijelentéssel, hogy noha mindkét történet alaptémája a szerelem háború idején, a tartalom azonban nem igazán hasonló. Gee bírónő szerint az In the Land of Blood and Honey az árulás, bosszú és remény nélküli tragédia története, miközben a Slamanje Duse (The Soul Shattering) egy olyan történet, amelynek a középpontjában a család, a szerelem és az erő áll.
Braddock április 12-ig fellebbezhet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











