Titokban jegyezték el Hayden Panettiere-t?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, komolyra fordult a romantikus kapcsolat az amerikai színésznő és kedvese, a bokszvilágbajnok között.
hirdetés
Több mint negyven centiméter választja el a huszonhárom éves Hayden Panettiere-t és a harminchét éves bokszvilágbajnokot, Wladimir Klitschkót. A legfrissebb pletykák szerint azonban a jókora magasságkülönbség ellenére mostanában elválaszthatatlan a párocska, sőt, titokban már el is jegyezték egymást. „Nagyon kevesen tudnak erről és Hayden a nyilvánosság előtt nem viseli a gyűrűjét” – árulta el egy bennfentes a Us Weekly riporterének.
Hétvégén boldogan jelentek meg együtt az NBA egyik kosárlabdameccsén, amiből nem sokat láthattak, mert leginkább csak egymással foglalkoztak, és el sem eresztették egymás kezét. Állítólag már nem kell sokat várni az esküvőjükre – sokak szerint a pár úgy nézett ki, mintha a mézesheteiket töltötték volna.
Klitschko és Panettiere korábban 2010 januárjától 2011 májusáig járt együtt. Egy interjúban Hayden elmondta, hogy egy expasijával randevúzik, de úgy tűnik, ez több volt, mint egy randevú.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











