Lehullt a lepel Selena Gomez albumborítójáról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Selena Gomez nemcsak legújabb kislemezének időpontját és a borítójának képét tette közzé, hanem azt is megsúgta, idén fel fog lépni az MTV Movie Awardson, április 14-én.
hirdetés
Selena Gomez egy és fél éves kihagyás után újra teljes erővel dobja be magát a zeneiparba. Pár héttel ezelőtt tették hivatalossá, hogy áprilisban megjelenik legújabb kislemeze, s már a pontos dátumot is tudjuk: április 8-ától a boltok polcain találhatjuk a Come & Get It címet kapott korongot.
Mindezek mellett az album borítójáról is lehullt a lepel: Selena vörösbe borult, és hunyorítva pózol a kamerának. Sőt, azt is elárulta, hogy a 2013-as MTV Movie Awardson fogja először élőben elénekelni stúdiólemezének beharangozó dalát.
„Régóta ez lesz az első alkalom, hogy énekesnőként térek vissza a színpadra. Emiatt eléggé ideges is vagyok! Ugyanakkor pedig több mint egy évig szüneteltettem az énekesi pályát, és a filmesre koncentráltam helyette, ennek során rengeteg klassz emberrel dolgozhattam együtt. Úgy gondoltam, összerakom a kettőt, így az lesz az eredmény, hogy fellépek az MTV Movie Awardson. Színésznőként és énekesnőként is egyaránt részt fogok venni a díjátadón” – nyilatkozta Selena.

A Come & Get It albumborítója
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











