Alex Clare Magyarországra látogat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Brit Awardra jelölt angol énekes idén nyáron hazánkba látogat, ugyanis meghívást kapott a budapesti Sziget Fesztiválra.
hirdetés
Az énekes a Facebook-oldalán tette közzé a hírt, miszerint augusztus 7-én hazánkban koncertezik a Sziget Fesztiválon. A Lateness of the Hour című albuma 2011-ben jelent meg, amiről folyamatosan kerülnek ki a kislemezek és a klipek. A korong talán legsikeresebb szerzeménye, a Too Close több országban sikeresen szerepelt a listákon; az UK Billboard Charton a negyedik, míg a US Billboard Hot 100-on a hetedik helyre kúszott fel.
Munkásságát eddig több jelöléssel jutalmazták; a 2013-as Brit Awardson a Legjobb brit kislemez kategóriában volt a legjobbak között, ám jelölését nem sikerült díjra váltania.
Alex az album megjelenése óta folyamatosan koncertezik, ezzel sok ország rajongóinak örömet okozva – úgy látszik, most végre a magyar rajongókra került a sor. 2013. augusztus 7-én tehát várja a Sziget fesztivál az alternatív és a blues műfajok szerelmeseit, akik önfeledten élvezhetik az énekes előadását a Hajógyári-szigeten.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











