Richard Attenborough szeretetotthonba költözött
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A világhírű Oscar-díjas rendező rosszabbodó egészségügyi állapota miatt egy szeretetotthonban éli napjait a feleségével.
hirdetés
Az Oscar-díjas Gandhi nyolcvankilenc éves rendezője 2008-ban egy esést követően tolószékbe kényszerült, és az állapota azóta folyamatosan romlik. Tavaly eladta a Richmondban álló házát, és a feleségével, a kilencvenéves egykori színésznővel, Sheila Simmel együtt egy olyan nyugat-londoni szeretetotthonba költözött, amely idős és beteg szórakoztatóművészek számára nyílt.
Lord Attenborough fia, a hatvanhárom éves Michael megerősítette a házaspár költözését. „A családi házat eladtuk, és azóta az apám egy szeretetotthonban él a feleségével.”
Michael azt is elmondta, hogy amióta az apja valószínűleg egy stroke-ot is elszenvedett az elmúlt években, és 2008-ban néhány napra kómába esett, nem épült fel teljesen, nagyon nehezen tudott kommunikálni és ellátni magát. Lord Richard öccse, a természettudós Sir David Attenborough is nyilatkozott a családi otthon eladásáról: „Egyszerűen nem volt értelme megtartani.”
Az Oscar-díjas rendező és színész több mint ötven éven át a filmvilág jelentős alakjának számított, az 1947-es Brighton Rocktól az 1997-es Jurassic Parkig. Számtalan díjat nyert, beleértve a Gandhi című filmjéért kapott nyolc Oscart, és egyben ő volt a neves színi iskola, a RADA elnöke. Két élő gyermeke van, Michael és Charlotte. Legidősebb lánya, Jane Holland és unokája, Lucy 2004 karácsonyakor veszítették életüket a dél-ázsiai szökőárban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











