María Fernanda Yépezre ismét rátalált a szerelem
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő az Arap Bethkével való szakítás után mély depresszióba esett, azonban most ismét boldog új szerelme oldalán. Matías Novoával a La Teniente című sorozat forgatásán jöttek össze.
hirdetés
María Fernanda Yépez, a Csajok, szilikon, ez lesz a paradicsom! című sorozat Yésicájának több évig komoly kapcsolata volt a Második esélyből ismert Arap Bethkével. A múlt évben azonban szakítottak, és a színésznőt ez nagyon megviselte. María Fernanda elhagyta Kolumbiát, hogy kiheverje a történteket, és Mexikóba költözött, majd megkapta a La Teniente című akció-sorozat főszerepét, mely során megismerkedett Matías Novoa színésszel.
A színésznő nem beszélt a magánéletéről egy lapnak sem, azonban a TvNotas magazin márciusban több fotót készített róluk, melyeken egy étterem előtt ölelgetik egymást.
Később felkeresték María Fernandát, aki nem titkolta a kapcsolatot. Elmesélte, hogy bár megvilsete őt az Arap Bethkével tölténő szakítás, egy teljesen új fejezet kezdődik az életében, és csakis az új kapcsolatára fog koncentrálni.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











