Rekordot döntöttek a jótékonykodó sztárok
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Comic Relief Red Nose Day 2013-as jótékonysági rendezvényével több mint 75 millió angol fontot gyűjtöttek a sztárok, ez az alapítvány történelmének eddigi legnagyobb összege.
hirdetés
Március 15-én került megrendezésre a Red Nose Day, amelyet a BBC élőben közvetített. Többek közt Jessie J, Simon Cowell, David Walliams és Peter Kay jegyezték a 25. évfordulót, rég várt és szokatlan dolgok övezték az eseményt.
Richard Curtis alapító nem győzte kifejezni, mennyire hálás mindenkinek, aki segített a 75,107,851 angol fontot összedobni. Minden résztvevő hozzáadott valamit: Jessie J például élő adásban vált meg hosszú hajától, a One Direction néhány hete kiadta a speciálisan erre az alkalomra készített One Way or Another-feldolgozásukat, majd azt elő is adták, mely során a legnagyobb meglepetés az volt, hogy Louis Tomlinson vörös hajjal debütált, végül elcsattant egy csók David Tennant és John Bishop közt.
A Red Nose Day alkalmából sosem sikerült még ennyi pénzt összegyűjteni, idén talán annak köszönhető mindez, hogy a sztárok drasztikus átalakulásokkal ugyan, de humorosan és bolondozva szívüket-lelküket adták a jó ügyért.



Fotó: BBC
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











