Carly Rae Jepsen kiáll a melegekért
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő visszavonta egy fellépését, hogy a melegekért tüntessen, a szervezők ugyanis nyíltan elítélik a homoszexuálisokat.
hirdetés
A Call Me Maybe énekesét már leszerződtették egy, a Boy Scouts of America (BSA, Amerikai Cserkészszövetség) egyik nyári rendezvényére mint fellépő, amely júliusban kerül megrendezésre Nyugat-Virginiában, azonban nemrég Jepsen a Twitter-oldalán fejezte ki nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy a szervezet nem támogatja az egyenlőségi jogokat, hiszen a melegeket nyíltan tiltják közösségükből.
„Mint előadó, aki hisz az emberek egyenlőségében, nem fogok részt venni az idei rendezvényen. Mindig támogatni fogom az LGBT-t, globális szinten [leszbikusok, melegek, biszexuálisak, transzneműek rövidítése]” – írta a Twitteren.
A másik fellépő, a Train nevű együttes szintén kihátrált a koncertből, de a tagok állítják, ismét csatlakoznak majd, ha a szervezők az antipolitikájukon változtatni fognak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











