Képernyőre kerül Blanca Soto új sorozata
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Képernyőre került Blanca Soto és Fernando Colunga közös telenovellája, Amit a szív diktál címmel.
hirdetés
Nemrég még arról számoltunk, be, hogy az RTL II képernyőre tűzi Blanca Soto egyik sorozatát. Most azonban már arról is információnk van, hogy a legújabb Blanca Soto-sorozat is látható lesz a televízióban.
Soto kisassony jelenleg Mexikóvárosban tartózkodik, hiszen a Porque el amor manda című telenovellát forgatja Fernando Colunga oldalán. Néhány nappal ezelőtt még csak annyiról lehetett tudni, hogy valamikor az év első felében képernyőre tűzi a TV2 az említett sorozatot. Mára már az is biztos, hogy március 4-étől a 16.00-s idősávban lesz látható a TV2-n Amit a szív diktál címmel.
A történet szerint a chicagói pizzafutárnak, Jesús Garcíának (Fernando Colunga) megalázó módon egy titkárnői állást kell elvállalnia a gyönyörű Alma Montemayor (Blanca Soto) mellett, hogy kislánya közelében lehessen, miközben természetesen hamar beleszeret főnökébe. A novellában a főhősökön kívül Erick Eliasszal (A szerelem nevében), Claudia Álvarezzel (Kettős élet), Jorge Aravenával (Kedves ellenség), Luis Couturierrel (A vadmacska új élete), Carmen Salinasszal (Marichuy – a szerelem diadala), Alejandro Ávilával (Teresa), Kika Edgarral (A végzet hatalma), Ricardo Margaleffel (Pokolba a szépfiúkkal) és Ninel Condéval (A szerelem tengere) találkozhatunk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











