Mary-Kate bánja a korai karrierkezdést?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mindössze még csak 24 éves lány elég drámai helyzetet élt már meg, amelyek mind belekerültek az életrajzába. Mint tudni lehet, Mary-Kate és testvére, Ashley, nagyon fiatalon kezdték meg a karrierjüket.
hirdetés
A színésznő a brit Marie Claire magazinnak adott nemrégiben egy interjút, amelyben világosan kijelenti, hogy bánja a korai karrierkezdést.
„Ránézek ezekre a régi fotókra rólam, de semmilyen kötődést nem érzek irántuk” — mondta MK. — „Nem kívánom senkinek az efajta felnövést, de az időt már nem fordíthatom vissza.”
Továbbá kijelenti azt is, hogy annál még az is jobb, ha utálják a barátai, minthogy „Sajnálnak minket [Olsen lányokat], azért mert az életünk keserédes.”
Míg Ashley élete egészen gondmentes volt, addig a testvéréé a média előtt játszódott le teljesen, ami nem volt semmi. Kezdve a keményen bulizós életmódtól és nehéz harccal az anorexia ellen, Heath Ledger halálán át, akivel barátok voltak, nem csoda, hogy 2004-től elzárkózott a média elől. Most azonban végre beszélt az érzéseiről.
„Szerintem nagyon fontos, hogy képesek legyünk beszélgetni, ha valami rossz történik velünk. Már nagyon fiatalon megtanultam, hogy a hallgatás az őrültség felé vezet.” Testvérét is megemlíti mint nagyon fontos támogatót: „Ash és én néha kénytelenek voltunk egymást visszafogni, vagy támogatni. Nagyon hasznos ha van egy másik feled, mindig folyamatosan ellenőrizzük egymást.”
Úgy tűnik, a lány végleg maga mögött hagyta a gondjait, és szinte minden erejével a divatra összepontosít. Azonban Vanessa Hudgens színésznővel is együtt dolgozik mostanában a Beastly című horrorfilm munkálatain. Mary-Kate így fogalmazta meg ezt az érzést: „Olyan mintha egy álarc mögé bújnék, olvasom a forgatókönyvet és biztosra veszem, hogy valami nagyszerűt alkotunk majd.”
Vajon valóban sikerült felhagynia a régi életmóddal? Tényleg bánja hogy így nőtt fel, vagy csak úgymond „kicsúszott”?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













