Jennifer Lawrence ismét David O. Russell-lel dolgozik együtt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rendező nem bíz semmit sem a véletlenre, Lawrence többek között olyan színészekhez csatlakozik, mint Christian Bale, Amy Adams, Bradley Cooper, valamint Jeremy Renner és Louis C.K..
hirdetés
David O. Russell utóbbi két filmje remek kritikai fogadtatásban részesült, elsősoron a szereplőgárdái által nyújtott alakítások nyomán. A harcost három színészi Oscar-díjra jelölték, amelyből kettőt haza is vihetett, míg a Napos oldal az idei átadón az összes színészi kategóriában esélyes, amire több mint harminc éve nem volt példa. Ezért is érthető, hogy a rendező miért ragaszkodik a jól bevált arcokhoz, név szerint ezúttal Bale-hez, Adamshoz, Cooperhez, illetve most már Lawrence-hez, akik mind dolgoztak együtt Russell-lel korábban a már említett két filmben.
Az igaz történeten alapuló film a 70-es években játszódik, és egy hírhedt szélhámosról szól (Bale), aki partnerével/szeretőjével (Adams) együtt arra kényszerül, hogy együttműködjön egy kontrollálhatatlan szövetségi ügynökkel (Cooper), és segítsen neki más csalók, valamint maffiavezérek és politikusok leleplezésében. Az események középpontjában áll még a Jeremy Renner-alakította helyi vezető, Louis C.K. pedig egy FBI-ügynököt formál meg. Lawrence a hírek szerint Bale karakterének feleségét fogja játszani.
A film még nem kapott hivatalos címet, amikor tavaly júliusban számoltunk be róla, még American Bullshit néven emlegették, mostanra viszont leginkább a filmben szereplő FBI-akció neve alapján utalnak rá, mint az Abscam-projekt.
A forgatókönyvet Eric Singer írta a forgatás pedig várhatóan egy hónap múlva veszi kezdetét. A premier dátumát 2014-re tűzték ki.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











