Összeköltözik Mila Kunis és Ashton Kutcher
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Két pasi meg egy kicsi sztárja megkérte barátnőjét, Mila Kunist, hogy költözzön hozzá.
hirdetés
A Két pasi meg egy kicsi sztárja, aki decemberben vált el hat év házasság után Demi Moore-tól, a hírek szerint megkérte barátnőjét, hogy bútorozzanak össze Hollywood Hills-i villájában. Az USMagazine értesülései szerint a 35 éves sztár eddigi lakótársa már el is vitte a cuccait, hogy a Fekete hattyú sztárja átvehesse a helyét.
A 29 éves színésznő már 14 éve ismeri Ashtont, mióta együtt szerepeltek az Azok a 70-es évek műsorban, ám alig várják, hogy közös lakásban folytassák. Mila egyébként nemrég arról nyilatkozott, mennyire szereti a szinglilétet – annak ellenére, hogy kapcsolata már majdnem egy éve tart.
„Négy évig szingli voltam. Micsoda idők voltak! Szeretem az egyedüllétet” – meséli az Allure magazin legújabb számában, amelynek márciusi címlaplánya lett. A szingli napoknak viszont vége: miután kilenc év után véget vetett Macaulay Culkinnal való kapcsolatának, a sztár továbblépett, s azóta is felhőtlenül boldogok Ashtonnal.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
Városnézésen voltak együtt.













