Megszületett Shakira gyermeke
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elérkezett a régen várt nap, az énekesnő a mai napon életet adott első kisfiának. A baba születése január 20-ára volt datálva.
hirdetés
A spanyol focista az Instagramon tette közzé a hírt: „Az első fiunk csütörtökön megszületik”, a Twitteren pedig valóságos világtrend hódított, mindenki szurkolt a sztárpárnak, és már most imádják a „Waka Baby”-t.
A pár arról álmodott, hogy február 2-án fog megszületni a gyermekük, hiszen mindketten akkor ünneplik a születésnapjukat, de a baba türelmetlen volt, és már január 22-én, este 9.36 perckor napvilágot látott. Az énekesnő és a baba egészségi állapota is remek, a büszke szülők pedig a Milan nevet adták a csöppségnek.
A pár a múlt héten egy fotósorozattal állt elő annak érdekében, hogy meghívják rajongóikat egy speciális keresztelőre, melynek célja, hogy adományokat gyűjtsenek az UNICEF részére. A 35 éves énekesnő korábban már nyilatkozott arról, hogy jótékonykodásra fogják nevelni a gyermeküket, és úgy tűnik, hogy ezt már idejében el is kezdik. Gratulálunk!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.













