Sorozat készül a Zombielandből
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nagy sikerű horrorvígjáték a televízió képernyőjén is látható lesz, ezúttal sorozat formájában.
hirdetés
Zombieland 2009 egyik leghumorosabb vígjátékának számít, mivel nagyon eredeti és szokatlan módon mutatja be a sokak által kedvelt zombivilágot. A Broadcast Now tegnap elárulta, hogy a filmből egy harmincperces szériát szándékoznak készíteni, amely a film koncepcióján nyugszik majd.
A Ruben Fleischer-rendezte vígjátékban Jesse Eisenberg, Woody Harrelson és Emma Stone alakították a főszereplőket, de a sorozat szereplőgárdájának kiléte egyelőre ismeretlen.
A kritikusok szerint a készítők azért most kapnak az alkalmon, mivel a zombiláz nagyobb, mint eddig valaha. A The Walking Dead például sorra nyeri a díjakat, és söpri be az elismeréseket, hamarosan bemutatásra kerül a Warm Bodies, amely kivételesen a romantikus vonalat képviseli, emellett nyáron a mozikba kerül a The Demented című thriller Kayla Ewell és Sarah Butler főszereplésével, amely a megszokott, brutális módon mutatja be az élőhalottakat. Emellett a fiatalok gyakorlatilag „kiéhezve” várják a zombiapokalipszis beköszöntét, hála a megannyi remake-nek és számítógépes játéknak, tehát a klisés szörnyek időszaka még igazán csak most vette kezdetét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











