Rihanna és Lady Gaga Kelist másolja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kelis Rogers énekesnő meg van győződve róla, hogy Rihanna és Lady Gaga egy az egyben az ő stílusát nyúlta le.
hirdetés
Az énekenső meglepő kijelentéséhez hozzátette, hogy ez valószínűleg nem a két ikon hibája, annál inkább a stylistjuké. Kelis elmondása szerint egyáltalán nem sértődik meg ezen, sőt, úgy véli, ez annak a jele, hogy a helyes úton jár, és királynak mondta ezt az állapotot. Az énekesnő a Rap-Up-nak adott interjút, ahol észrevételét részletezte:
„Megpróbáltam nem észrevenni, de nem sikerült. Szembetűnő. Ők nagyon fiatalok még. Mit tudnak tenni? Régóta vagyok a zeneiparban, és ez az, amit a többi előadó tesz; egymástól vesszük az ötleteket és újrahasznosítjuk azokat. Őszintén szólva nem hinném, hogy pont az ő ötletük lenne. Vannak olyan stylistok, akik olyan régóta vannak a szakmában, mint én, és azt mondják: 'Hé, hasznosítsuk újra a dolgokat a fiatal előadókon!' Nem sértődök meg ezen. Semmit sem érzek ezzel kapcsolatban, hogy őszinte legyek. Készenlétben tart, továbblépésre késztet, szóval király. Nem rossz dologként tekintek rá. Úgy vélem, ez azt jelenti, hogy a helyes úton vagyok.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











