Olly Murs szerepelni fog a 90210-ben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Olly jelenleg Amerika meghódításával tölti az idejét, amihez kapott egy remek segítséget, ugyanis egy kisebb szerepet osztottak rá a 90210 című sorozatban.
hirdetés
Az kétségtelen, hogy a 2009-es angol X Factor második helyezettjének karrierje csak felfelé ível a tehetségkutató után, hiszen már megjelent harmadik nagylemeze is, valamint olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint például Flo Rida.
Az angol fiú most Amerika meghódítását tervezi, amiben nagy segítségére lesz a 90210 című amerikai sorozat, amiben nemrég kapott egy kisebb szerepet. Azonban nem kell megijedni, Olly nem hagyja ott a zenélést a színészetért, hiszen az epizódban sem egy kitalált karaktert, hanem saját magát játssza, aki majd Liam és Navid segítségére lesz a sorozatban.
Az énekes epizódjának felvételére áprilisban kerül majd sor, és részben két Olly-dal is felcsendül majd, a Troublemaker és a Right Place Right Time.
„Ha az Egyesült Államokba jössz, a semmiből kell elkezdened. Ez egy új kezdet mindenkinek. Megmutathatjuk a tehetségünket és megpróbálhatunk új rajongókat szerezni" – nyilatkozta a brit tehetség az Entertainment Weeklynek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











