A Teen Wolf sztárja új szerepben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Teen Wolf jóképű sztárja, Dylan O'Brien megmutatta, a zene- és színészszakma mellett forgatókönyvíróként is megállná a helyét!
hirdetés
Jeff Davis nemrég közölte, Dylan O'Briennek nemcsak Stiles Stilinksky lesz az egyetlen munkája a közeledő Teen Wolf harmadik évadában! Ennek oka ugyanis, hogy a szintén fiatal rendező-sorozatíró Jeff meglátta, nemcsak a színészetben tehetséges Dylan. Erről nyilatkozott is:
„Már régóta próbálom rávenni Dylan O'Brient arra, hogy üljön le és segítsen nekem a sorozatot írni. Néha úgymond zaklatnom kell, hogy segítsen a viccesebb részek megírásában. A legtöbb ember tudja, Dylan sose mondana nemet úgy, hogy megbántson valakit. De a mai este, miután már leforgattuk Stiles jeleneteit, tett nekem egy szívességet, és leültünk együtt írni a forgatókönyvet. Ezután majd meglátjuk, melyik rajongó is ismeri annyira Mr. O'Brient, hogy kitalálja, a hatodik epizód melyik részének a forgatókönyvét írta ő.”
Ezek után nem kétség, a rajongók már kiéhezve várják, nemcsak az első részét a Teen Wolf – Farkasbőrben harmadik évadának, de a hatodikat is, hogy lássák Dylan alkotását.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











