Radics Gigi és Oláh Gergő unokatestvérek!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sokkal erősebb szál köti össze őket a zenélésnél, és nem csak az a közös bennük, hogy mindketten győztek tehetségkutatókban.
hirdetés
Nemrég ért véget az RTL Klub népszerű tehetségkutató műsora, melyből Oláh Gergő került ki győztesként. A TV2-n futott Megasztár pedig hónapokkal ezelőtt zárult le, ott női győztest ismerhettünk meg Radics Gigi személyében.
A két énekesnek minden oka megvan arra, hogy közösen lépjenek fel, esetleg közös dalt, klipet vagy lemezt adjanak ki, de mivel az előbb említett két tévécsatorna hadilábon áll egymással, ezeket nem engedhették meg egymásnak.
„Igen, nekem Radics Gigi másodunokatestvérem – vallotta be Gergő a Blikknek. – Érdekes, hogy ő megnyerte a TV2 tehetségkutatóját, én pedig az RTL Klubét. Nagyon örültem neki, hogy győzött. Ő is gratulált nekem, küldött SMS-t, írta, hogy megérdemeltem. Végig tartottuk a kapcsolatot, az édesapja hívott telefonon.”
A kereskedelmi csatornákkal kötött szerződésük azonban nem teszi lehetővé vágyukat, holott nagyon szeretnének közös dalon és fellépéseken dolgozni. Az énekesnő menedzsere azonban úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nem az énekesek döntése, de még csak nem is a csatornáké az, hogy létrejöhet-e egy duett.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













