Estopa: ha hívod őket, "házhoz" jönnek!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A katalán Estopa új kezdeményezést indított útjára. A zenekar hivatalos weboldalán a rajongóknak most lehetőségük nyílik arra, hogy országukba csábítsák kedvenceiket egy-egy koncert, fellépés erejéig. Sok lúd disznót győz alapon.
hirdetés
Az új kezdeményezés lényege egyszerű, de nagyszerű. Az Estopa hivatalos honlapján lehetőség nyílik arra, hogy a rajongók hazájukba csábítsák kedvenceiket. Ehhez pedig nem kell mást tenni, mint regisztrálni náluk és csapatokat toborozni saját országok alapján. Amelyik országban megfelelő számú rajongó összegyűlik, oda a zenekar mindenféleképpen ellátogat majd egy fellépés vagy koncert erejéig, ezzel figyelembe véve azt is, hogy nem csak a környéken (Spanyolország), de akár a tengerentúlon is szerettel várnák őket.
Az együttes célja ezzel többek között az volt, hogy nemzetközi képet kapjon arról, körülbelül hányan is szeretik őket a világ különböző pontjain, illetve hogy ez a sok ember "élő láncot alkotva" megismerhesse egymást a közös érdeklődési kör, az Estopa kapcsán hivatalos oldalukon keresztül.
A rajongói láncolathoz körülbelül 6 hónapig lehet csatlakozni, utána pedig Davidék az eredmény alapján a nyertes országokba fellépéssorozatra indulnak. Egy országból minimum 10 személy szükséges egy lánc elindításához.
Ha kedvet kaptál egy magyarországi Estopa koncerthez, regisztrálj és szervezz láncot, hátha a magyar rajongókhoz is eljut majd a katalán punk-rock formáció!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











