Elhunyt Hollósi Frigyes
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hollósi Frigyes, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze 71 éves korában elhunyt.
hirdetés
December 5-én holtan találták Hollósi Frigyest. A Jászai Mari-díjas színészt és a Magyar Köztársaság Érdemes Művészét a Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek.
Hollósi Weininger Frigyes néven született 1941-ben Budapesten. Érettségi után felvették a Színműveszetire, azonban eltanácsolták, így segédszínészként kezdte a munkáját. 1962-ben a Szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. A nyolcvanas évek elején a Nemzeti Színházban játszott, majd 1982-ben a Katona József Színház alapítótagja lett. Rendszeresen fellépője volt a Kőszegi Várszínház saját bemutatóinak. 2002-től haláláig a Nemzeti Színház tagja volt.
Az országos ismertséget a Kisváros című tévéfilm-sorozat hozta meg számára.
A színész állandó szinkronhang is volt, legtöbben a Harry Potter-filmekből ismerhetik, ahol Rubeus Hagridnak kölcsönözte a hangját, de az Asterix és Obelix-, valamint a Star Wars-filmekben is hallható volt.
Tavaly daganatos betegsége miatt műtötték, akkor gyógyultan távozott a kórházból. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a halálát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











