Leona Lewis és Liam Payne kapcsolata még nem komoly
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az angol X Factor két felfedezettje, úgy tűnik egymásra talált, azonban még semmi komoly nincs köztük, csupán randizgatnak.
hirdetés
Köztudott, hogy Liam Payne álomnője Leona Lewis és most nagyon úgy tűnik, hogy valóra vált álma, ugyanis mióta szakítottak Danielle Peazerrel, a birt X Factor harmadik szériájának győztesével sikerült összemelegednie. Eddig azonban csak pletykák keringtek a téma körül, most viszont maga Leona vallott kettejükről.
„Meglepődnétek, hogy mennyi közös van bennünk. Nagyszerű srác. Amikor csak tudunk, összefutunk. Nagyon hízelgő ilyen bókokat kapni, mint amiket ő mond. Annyira aranyos. Nem mondom, hogy együtt vagyunk, de nagyon jól érzem magam vele.” – mesélte az énekesnő a Look magazinnak.
Az emberek többsége azonban nem igazán van oda a gondolatért, hogy egy párt alkotnak, hiszen Leona 8 évvel idősebb, ráadásul a Directionerek Liam-et tartják túl jónak Leonához, az énekesnő rajongói pedig kedvencüket féltik a One Direction szépfiújától. Az aranytorkú pacsirta viszont cseppet sem törődik a rosszindulató megjegyzésekkel és a jelentős korkülönbséggel sem, hiszen elmondása szerint, őt nem érdekli, hogy nála fiatalabb vagy idősebb férfival randizik, a lényeg az, hogy választottja érett legyen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













