Lánykérés miatt szakított Selena Gomez és Justin Bieber?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár számtalan okot és indokot felvonultattak Selena Gomez és Justin Bieber szakítására vonatkozóan, a legújabb teória elég sok mindenre magyarázatot adna.
hirdetés
Nem kérdés, hogy Selena Gomez és Justin Bieber múlt héten nyilvánosságra hozott szakítása sokkolta a világot. A sajtósok állítása szerint munkarendje összeegyeztethetetlensége miatt döntött a páros a szakítás mellett, ám a Blind Gossip most egy olyan történetet adott közre, ami viszonylag érthetővé teszi a szakítást.
Bő két évvel ezelőtt Selena és Justin kizárólag baráti viszonyt ápolt egymással, amiről a lány többször is nyilatkozott. Sokan támadták is, amikor 2011 márciusában már mint pár léptek a nyilvánosság elé, holott valójában a két sztár menedzsmentje döntött úgy, hogy a népszerűség érdekében összeboronálják pártfogoltjaikat. A szakmai érdekkapcsolatnak induló együttjárás azonban nem várt fordulatot vett. Justin ugyanis beleszeretett Selenába, míg a lány továbbra is munkaként tekintett a közös nyilvános megjelenéseikre. A kanadai tinisztár olyannyira szerette volna tartóssá tenni Selenával való kapcsolatát, hogy kétszer is megkérte a sztár kezét, először néhány hónappal, majd néhány héttel ezelőtt.
Selena ekkor már nagyon feszengett a kapcsolatban, hiszen valljuk be, elég kellemetlenül érezhette magát ebben a szerencsétlen helyzetben. Mindkétszer nemet mondott, majd a második próbálkozást követően szakított is Justinnal. Az énekes stábjának ez igen rosszul esett, hiszen kettejük közül Justin a nagyobb sztár, így kénytelenek voltak kiagyalni egy fedősztorit arról, miért is váltak el a pár útjai. A megcsalásról, féltékenységről szóló „kiszivárgott” történetek is pusztán azt a célt szolgálják, hogy elfedjék a tényt, hogy Selena csúnyán visszautasította Justint.
Hogy mindeközben hogy érez az énekes? Természetesen fel van dúlva, hogy kikosarazták, de még nem döntötte el, hogy Selena visszahódításával próbálkozik-e, vagy inkább beleveti magát az intenzív csajozásba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













