Muri Enikő váltja Szinetár Dórát?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az operettszínházból néhány hónapja távozó színésznő helyére az intézmény a tavalyi X-Faktor legjobb női hangját szemelte ki.
hirdetés
Szinetár Dóra a színház meghatározó arca volt, ezért az igazgatóság még mindig keresi a megfelelő személyt, aki hosszú távon a színésznő helyét elfoglalhatná.
Kerényi Miklós Gábor, a teátrum igazgatója olyan hölgyet keres, akinek a neve azonnal főszereplőként jut eszébe mindenkinek, egy új bemutató esetén. A legnagyobb esélyes erre a posztra Muri Enikő, aki a lehetőséget már meg is kapta, hiszen eljátszhatja a Ghost című szuperprodukció főszerepét.
„Meghallgatáson választottuk ki Enikőt. Nagyon érzékenynek, izgalmasnak mutatkozott. Enikőben van energia és tehetség, megvan benne minden, hogy nagyszerű énekes-színésznő legyen. Az ő tarsolyában ott van a marsallbot” – fejtette ki véleményét a direktor a Blikknek.
Enikő most boldogan jár az előírt magánórákra, minden vágya, hogy úgy teljesítsen, hogy a következő darabnál is főszereplőként kerüljön szóba a neve.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













