Megjelent a Warm Bodies első előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Isaac Marion zombirománcnak titulált könyvének filmváltozata februárban kerül a mozikba.
hirdetés
Már korábban is szó esett Isaac Marion 2010-es sikerkönyvének adaptációjáról, amelyben a vámpírok után szabadon, egy újabb élőhalott társadalmi réteg mutatja be érző, romantikus oldalát. A filmet eredetileg idén nyáron mutatták volna be, a Summit stúdió vezetői viszont végül úgy döntöttek, jövő év elejére tolják ki a premiert.
A történet középpontjában R, a zombi (Nicholas Hoult) áll, aki egy rajtaütéses agyvelőlakoma alkalmával hirtelen felindulásból úgy dönt, megmenti az ember Julie-t (Teresa Palmer) a vacsorává válástól. A kettejük között kibontakozó kapcsolat idővel pedig nem sak rájuk, de az egész környezetükre megmagyarázhatatlan hatást gyakorol.
Bár a Warm Bodiest érthető módon már most az új Alkonyatként emlegetik, a szokatlan románcon túl az előzetest emellett átjárja egyfajta sajátságos humor, aminek részben a könyv is köszönhette a kritikusok többé-kevésbé meleg fogadtatását. A mellékszerepekben egyébként olyan színészek láthatóak, mint Dave Franco, Analeigh Tipton vagy éppen John Malkovich.
A film február 1-jén kerül bemutatásra a mozivásznon.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
Városnézésen voltak együtt.











