Lady Gaga ismét jótékonykodott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lady Gaga 1 millió dollárt adományozott New Yorknak, ahol egy hete söpört végig a Sandy nevezetű hurrikán.
hirdetés
Lady Gaga napjaink egyik legőrültebb celebje, de jótékonysági tevékenységei mindig is tiszteletreméltóak voltak. A New York-i születésű énekesnő a héten hivatalos Twitter-oldalán bejelentette, hogy ő és családja nevében 1 millió dollárt adományozott az Amerikai Vöröskereszt segélyalapítványnak.
„Köszönöm, hogy segítségemre voltatok szellemi-lelki épülésemben. Most én segítek újjáépíteni a tiéteket.” – írta Gaga a mikroblogon, majd hozzátette, hogy New York olyan városrészeinek köszönhetően lett azzá az emberré és művésszé, akit ma ismerünk, mint Lower Eastside, Harlem, Bronx vagy Brooklyn.
A pusztító Sandy hurrikán a múlt héten több mint száz halálos áldozatot követelt, és hatalmas károkat okozott New Yorkban és New Jersey-ben. Az Amerikai Vöröskereszt szóvivője szerint a szervezet azóta 103 millió dollár adományt gyűjtött az áldozatok megsegítésére.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











