Bono és Larry Mullen: új utak az új lemez mellett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ír rockbanda éppen a legújabb lemezén dolgozik, miközben az énekes és a dobos külön projektekkel is foglalkoznak.
hirdetés
A már több mint harminc éve népszerű ír rockbanda szorgalmasan dolgozik a következő albumán, ám a zenekar két tagja emellett külön utakon is jár.
Bono november 12-én a washingtoni Georgetown University meghívásának tesz eleget. Az esemény házigazdái az egyetem elnöke, John J. DeGioia és a Bank of America CEO feje, Brian Moynihan. Az egyetem szóvivője elmondta, hogy a rocksztár a különböző szociális vállalkozásokról beszél majd, valamint azoknak a magán- és közszférában működő erőknek a hatalmáról, amelyek hosszantartó társadalmi és gazdasági változásokat eredményeznének.
Úgy tűnik, hogy jegyeket nem árusítanak majd az eseményre, ugyanis a Georgetown diákjai egy sorsoláson fognak részt venni, és a nyertesek magukkal vihetnek még egy embert.
Eközben Larry Mullen, a zenekar dobosa forgatásokra fog járni, mivel megkapta élete második filmszerepét. A norvég rendező, Erik Poppe jelenleg Dublinban készíti az A Thousand Times Goodnight című filmjét, amelyben Larry lesz a nagy meglepetés. Poppe szerint a dobos egyre kényelmesebben érzi magát a szerepében, és bátran néz szembe minden kihívással. A film forgatása október 22-én kezdődött ,és csak 2013 őszén jelenik meg Norvégiában.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.













