Úgy tűnik, 2013-ban visszatér az RBD
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2013-ban visszatérhet az egykori banda, az RBD, mely 2009-ben feloszlott.
hirdetés
Az RBD egy mexikói popegyüttes volt, mely 2004-ben jött létre a Rebelde című telenovella által, ám 2009-ben több ok miatt is feloszlott. A banda létrehozója, Pedro Damián jelenleg is azon dolgozik, hogy újraegyesítse a tagokat egy turné erejéig.
A producer elmondása szerint még kicsit dolgozni kell azon, hogy Dulce María, Maite Perroni, Anahí, Alfonso Herrera, Christian Chávez és Christopher Uckermann újra együtt lépjen színpadra, mint az egykori RBD.
„Mindent megteszek, hogy újra egyesítsem őket egy turné erejéig” –nyilatkozta a producer. Pedro Damián azt is elmondta az interjú során, hogy szerinte a hat tag közül a leghíresebb színésznő Maite Perroni, a leghíresebb énekesnő pedig Anahí lett. Valamint azt is elárulta, hogy ezúttal elsősorban az európai országokat látogatnák meg.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











