William Levy és Elizabeth Gutiérrez közös filmben?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Közös filmet forgatna az amerikai származású Elizabeth Gutiérrez és a kubai származású William Levy?
hirdetés
Még a nyár közepén merültek fel olyan hírek, miszerint William Levy szerepelne a Dulce Pájaro de Juventud című színházi darabban, Victoria Ruffo oldalán. Később olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy decemberben Elizabeth Gutiérrez is csatlakozik a darabhoz.
Az információk azonban hamisnak bizonyultak, mivel William egy ismeretlen oknál fogva visszamondta a színházi szereplést, ezzel cserben hagyva a producert és a színészeket. Elizabeth pedig jelenleg is az El Rostro de Venganza című novelláját forgatja, annak ellenére, hogy korábban az a hír járta, hogy kiszáll a sorozatból.
Az említett színdarab rendezője most felajánlott egy közös szereplést a sztárpárosnak. „Minden követ megmozgatok, hogy ez sikerüljön. Ugyanis ez lenne az első közös szereplésük. Ugyan novellában már játszottak együtt, de nem szerelmespárt” – nyilatkozta a producer.
A film egyébként a Boom Town címet viselné, és valamikor 2013 nyarán kezdődne a forgatás. A közös produkciót eddig egyik fél sem erősítette meg.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













