Visszatért a Girls Aloud
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Pénteken sajtótájékoztató keretén belül jelentette be a Girls Aloud a visszatérését. A lányok turnéra indulnak, hamarosan válogatásalbumot adnak ki, és új dalukhoz már a videoklip is elkészült.
hirdetés
Idén ünnepli felállásának 10. évfordulóját minden idők egyik legsikeresebb brit lánycsapata, a Girls Aloud. A lányok 2009 óta szünetet tartottak, azonban a jubileum összehozta őket.
Október 19-én sajtótájékoztatón jelentették be, hogy újra összeálltak. Új daluk, a Something New már a hét elején felkerült a világhálóra, azonban a hozzákészült videoklipet ma mutatták be. És ez még nem minden! November 26-án piacra dobnak egy válogatásalbumot Ten címmel, rajta négy vadonatúj dallal és az eddigi slágerekkel. 2013 elején pedig turnéra indulnak Nagy-Britanniában.
A Girls Aloud 2002-ben alakult a Popstars tehetségkutatónak köszönhetően. Első kislemezük, a Sound of the Underground még abban az évben megjelent, és ők voltak az első lánycsapat, akiknek debütáló dala a brit lista első helyén nyitott. Hét év alatt öt albumot dobtak piacra, és egy kislemezük kivételével az összes top 10-es helyezést tudhatott magáénak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.











