Ben Affleck jóban maradt Jennifer Lopezzel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A két híresség jelenleg is baráti kapcsolatban áll. Sőt, a pletykák szerint a Marc Anthonyval való válás után Ben is JLo mellett volt, és segített túllépni a kellemetlenségeken.
hirdetés
A 2000-es évek elején Hollywood egyik álompárja „Bennifer” azaz Ben Affleck és Jennifer Lopez volt. A színész a The Hollywood Reporternek adott interjújában elárulta, majdnem tíz évvel szakításuk után is jóban maradt exével.
„Nem olyan kapcsolatunk van, amiben ő hozzám fordul tanácsért – kezdte. – De fenntartunk egy olyasfajta viszonyt, amiben e-mailt váltunk, mondván, »Oh, a filmed nagyszerű«. Emlékszem, amikor megkapta az American Idolt. Mondtam: »Ez igazán ügyes volt. Sok szerencsét!« – folytatta. – Tisztelem és kedvelem őt. Igazán elégedett vagyok, hogy látom, sikeres.”
Ezt követően beszélt arról is, mi vonzza jelenlegi feleségében, Jennifer Garnerben: „Ő igazán kedves. Senkinek sem akar rosszat, és nem versenyzik más emberekkel” – nyilatkozta Affleck, aki jelenleg Argo című filmjét népszerűsíti.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.











