Lady Gaga is a színpadon dobta ki a taccsot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrég Justin Bieber a koncertje kellős közepén hányt a színpadra. Úgy tűnik, Lady Gagának ezt is űberelnie kellett, ő is a színpadra hányt – nem is egyszer.
hirdetés
Lady Gaga megállás nélkül dolgozik és keveset alszik. A Mother Monster elárulta, a legtöbb éjszaka csak négy-öt órát alszik, és keveset eszik alakja megőrzésének érdekében. Barcelonában meg is lett az egészségtelen életmód eredménye: 25 ezren nézték végig élőben, ahogy Pocak kiszökik.
Éppen a The Edge of Glory számot énekelte, amikor elkapta a hányinger. A színpadról nem szeretett volna lefutni, így inkább ott végezte el a dolgát. A felvételen látszik, hogy táncosa eléggé meglepődik, amikor a világsztár továbbra is táncol, miközben négyszer egymás után is elhányja magát.
Ugyanígy járt nemrég Justin Bieber is, aki szintén a színpad kellős közepén hányta el magát, majd hátraszaladt egy kis szüntet tartani. Az extrém énekesnő profizmusát mutatja, hogy ő nem menekült le a színpadról, hanem tovább folytatta a show-t, mintha semmi nem történt volna.
Gaga az eset után Twitteren és Facebookon is írt rajongóinak: „Imádkozom azért, hogy ezt a show-t senki nem látta, de ha mégis, akkor csak halkan kacag. Nézzétek meg a videót, hogyan is dobom ki a taccsot Barcelonában. Ezt hívják rutinnak anyukám!”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











