Nicole Scherzinger bulimiával küzdött
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyönyörű énekesnő évekig táplálkozási zavarban szenvedett, melyről most őszintén vallott.
hirdetés
A fekete hajú bombázó, aki karrierje kezdete óta irigylésre méltó alakkal rendelkezik, a VH1 Behind the Music című műsora kedvéért adott interjút a minap, mely során súlya is szóba került. A lány ekkor fedte fel komoly betegségét, mellyel Pussycat Dolls-os időszaka alatt küzdött.
„Utáltam magam. Komolyan undorodtam magamtól és összezavarodott voltam. Nagyon egyedül éreztem magam. Egy bandában voltam, de soha életemben nem éreztem magam ennyire egyedül” – kezdte az énekesnő, aki ezt követően meglepő őszinteséggel beszélt tapasztalatairól és káros szenvedélyéről. Bár kezdetben nehéz volt megnyílnia, hiszen eddig mélyen hallgatott erről, végül mégis lerántotta a leplet bulimiás korszakáról.
„Igen, ideges vagyok emiatt – mondta. – Kínos. Soha nem beszéltem róla. Mint mondtam, egyáltalán nem akarom eljátszani az áldozatot, és akkoriban nem akartam a családomnak sem mesélni erről, mert úgy gondoltam, összetörné a szívüket, tudod. Szerintem ez olyan volt, mint egy függőség, igaz? Soha nem drogoztam, de kicsit úgy kezeltem magamban, mint káros szenvedélyt.
Amikor felmentem a színpadra, „magasban” voltam, visszajöttem volna a szobámba, hogy egyedül legyek, és csak csinálhassam a dolgokat. A bulimiám volt a függőségem, ami kárt tettem bennem.”
„Mindennap csináltam, évekig – fedte fel. – Minden alkalommal, amikor egy pillanatra egyedül kellett lennem, tettem valamit magammal – ilyenkor szerzel hólyagokat vagy hegeket a kezedre, amiket megpróbálnál elrejteni. Gondolom a lányok fel tudták ismerni” – fejezte be Nicole, aki mostanra már teljesen felhagyott rossz szokásával.
Az énekesnő valószínűleg ezzel a nyilatkozattal nem sokkolni szeretett volna minket, hanem felhívni a figyelmünket a hasonló problémákkal küszködő fiatalokra, akiknek, ha szükséges, segítséget is tudjunk nyújtani gyógyulásuk érdekében, ugyanis a bulimia nem játék.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Elárulta az étkezési szokásait.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











