Schwarzenegger bánja félrelépését
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy évbe telt, hogy a hűtlen színész kijelentse, sajnálja, amit tett. Immáron úgy véli, a félrelépés volt élete egyik legnagyobb hibája.
hirdetés
Arnold Schwarzenegger néhány hét leforgása alatt mindent elveszített 2011-ben, amikor kiderült, viszonya volt a házvezetőnőjével, ráadásul gyermeke is született a kapcsolatból. Akkor még különféle pólókkal űzött gúnyt Maria Shriverből, mára azonban úgy véli, ez volt a legostobább cselekedet, amit valaha is tett.
A feláldozhatók 2 sztárja bevallotta, hatalmas kárt tett exfeleségében és négy gyermekében a románc fényre derülése miatt. A 60 Minutes egyik epizódjában tett önvallomást: „Azt hiszem, ez volt a leghülyébb dolog, amit valaha tettem. Szörnyű cselekedet volt. Elképzelhetetlen fájdalmat okoztam Mariának és a gyerekeimnek.”
Kalifornia exkormányzója jelenleg önéletrajzi könyvét, az Emlékmás: A hihetetlenül igaz élettörténetemet promótálja, és noha tudja, Mariának esze ágában sem volt elolvasni, minden jót kíván számára, s ugyanakkor úgy érzi, volt neje is hasonló sikereket kíván, bármihez is kezd.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











