Muri Enikő harmincévesen szeretne családot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Házasodna és szülne is a harmadik x környékén az X-Faktor felfedezettje, aki akár New Yorkban is el tudná képzelni az életét.
hirdetés
Az X-Faktor második szériájának legjobb női hangja igazán mozgalmas nyarat tudhat maga mögött, melynek eredményeként megjelent saját albuma, az Enciklopédia. A lemezen lévő dalok állítólag mind a saját életéről szólnak.
Ha nyár, akkor természetesen a pihenésre is időt kell szakítani, így tett Enikő is, aki két hétre New Yorkba látogatott volt párjához.
„Tizenkét napot töltöttem ott a barátaimmal. Két éve él Amerikában a volt párom, akit most először látogattam meg. Újra sokat sétáltunk együtt, moziba jártunk, elvitt vacsorázni, kirándulni. Nehéz a távkapcsolat, azóta próbálunk telefonon beszélni, de nem ugyanaz persze, mintha együtt élnénk. Jó volna még kimenni hozzá, de nem tudom, hogyan alakul még a közös jövőnk” – mondta Muri Enikő, akinek komoly tervei vannak a jövőre nézve.
„Szeretnék harmincéves korom körül házasságot és gyereket is. De még nagyon fiatal vagyok, ezek a tervek még biztosan formálódni fognak” – tette hozzá az énekesnő.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











