Tom Cruise hiányolja kislányát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész nehéz időszakon megy keresztül, amit Suri hiánya okoz. Bár apa és lánya nap, mint nap felhívják egymást.
hirdetés
Miután Tom és Katie hivatalosan is elváltak, a színésznő kapta hatéves kislányuk felügyeleti jogát. Nemrég arról számoltunk be, hogy Holmes nézetei azóta megváltoztak, és igyekszik Surit a lehető legszigorúbban nevelni, édesapja viszont ennek ellenkezőjével próbálja „elcsábítani” gyermeküket, akinél úgy tűnik, be is vált ez a módszer.
Bár Cruise az elmúlt egy hónapban nem látta lányukat, állandó kapcsolatban állnak – mesélte egy forrás a People-nek. „Tom sokszor beszél Surival egy nap, és nagyon hiányolja őt.”
A sztár jelenleg Európában forgatja All You Need Is Kill című filmjét, így szoros beosztása van, a kislány pedig alig pár napja kezdte meg az első osztályt New York-i iskolájában, Tom mégis mindenről tud, ami csak Surival történik. „Nagyon közel állnak egymáshoz” – utalt erre az informátor. És ez korábban sem volt másképp: amikor még egy család voltak, és a színész más országban vállalt munkát, akkor is naponta beszéltek egymással telefonon.
A férfi és a kislány utoljára augusztus elején találkoztak, amikor Disney Worldbe látogattak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













