Már nekiláttak a Thor második részének
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ugyan a film csak 2013 novemberében jelenik majd meg a mozikban, de a forgatási munkálatok már gőzerővel folynak. Nemrégiben a Northfoto jelentette meg az első képeket a forgatásról.
hirdetés
Nemrégiben számoltunk be, hogy elkezdődtek a Thor 2. forgatási munkálatai, majd arról is hírt kaptunk, hogy színészváltásra is számíthatunk, miszerint lecserélik a Fandralt alakító színészt, Josh Dallast, akit manapság a Once Upon A Time című sorozatből ismerhetünk. Később az is kiderült, hogy ki lesz a film főgonosza, most pedig megjelentek a várva várt első képek a forgatásról!
Igaz, hogy a film megjelenésére még elég sokat kell várnunk, hiszen 2013 novembere még nagyon távoli időpont számunkra, azonban a nemrégiben közzétett képekről, amelyek a Surrey közelében lévő forgatáson készültek, megállapíthatjuk, hogy a Thor:The Dark World című film is akciódús lesz. Aki viszont nem rajong a pörgős, robbantgatós, akcióval teli filmekért, nekik is mindenképpen érdemes lesz megnézniük, ha másért nem is, de a két főszerepet játszó színész, Natalie Portman és Chris Hemsworth alakítása miatt mindenképpen.


Forrás: Northfoto
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











