Avril Lavigne Franciaországba költözött
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csak nem rég derült ki, hogy az énekesnő maga mögött hagyta Los Angelest és Franciaországba költözött, pedig már hónapok óta ott élt.
hirdetés
Avril Lavigne már áprilisban bejelentette, hogy elutazik kipihenni a fáradalmait a kemény stúdiómunkálatok után. Sokáig nem lehetett hallani felőle semmit, aztán egyszercsak kiderült a tartózkodási helye, ami történetesen Franciaország volt. Nyáron visszatért Los Angelesbe, hogy befejezze az új albuma utómunkálatat, ezért még akkor sem gondolta senki, hogy véglegesen elköltözött Amerikából, amikor újdonsült vőlegénye, Chad Kroeger a Hello Canada magazinnak adott interjújában ezt taglalta.
„Az első dolog, ami vonzott benne, az a bátorsága. Elköltözött Franciaországban, és egyedül ott él, hogy megtanulhassa a nyelvet. Ebben van valami szexi” – áradozott menyasszonyáról a Nickelback frontembere.
Most azonban a nemrég lezajlott Abbey Dawn Fashion Show-ban, New Yorkban készítettek Avrillel egy interjút, ahol megerősítette, hogy eladta Los Angeles-i házát, és Franciaországba költözött, ahol heti 30 órában tanulja a franciát.
Ez nem meglepő dolog az énekesnőtől, hisz nagyban kötődik kedvenc országához. Nem csak a neve francia eredetű, hanem az apja is az, nemrég még francia szövegű tetoválást is készíttetett.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











