Starity

Új albummal jelentkezik Matt Cardle

2012. szeptember 13. 11:11   |   Szerző: Barbus87

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korábban szobafestőként dolgozó Matt Cardle 2010-ben nyerte meg a brit X-Faktort. Májusban még arról szóltak a cikkek, hogy szakított kiadójával és rajongói is elfordultak tőle, ősszel azonban új lemezzel tér vissza.

hirdetés
Új albummal jelentkezik Matt Cardle

2010-es győzelme után stúdióba vonult, hogy debütáló lemezén dolgozzon, ami 2011 szeptemberében látott napvilágot. Mivel Matt a tehetségkutatóban a második héttől kezdve folyamatosan vezette a szavazást, a kiadója nagyobb sikernek képzelte el Letters című albumát.

Idén májusban megerősítették a hírt, miszerint szakított a Columbia Recordsszal. Nem sokkal később aláírt a So Recordings kiadóval, aminek eredményeképpen ősszel megjelenik az új korong. Twitteren osztotta meg rajongóival, hogy a The Fire névre keresztelt lemez egészen pontosan október 29-én lát napvilágot. Bejegyzése pillanatok alatt világtrend lett. Az első kislemez, az It's Only Love szeptember 11-én került fel az énekes VEVO-csatornájára, hivatalosan pedig a nagylemezzel egy napon fog megjelenni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek