Két ezüst és egy bronz született a paralimpia pénteki napján
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A női párbajtőrcsapat és az úszó Tóth Tamás ezüst-, míg a szintén úszó Sors Tamás bronzérmet nyert pénteken a londoni paralimpián.
hirdetés
A 100 méteres gyorsúszás döntőjében két magyar érdekelt is volt: Tóth Tamás és Sors Tamás állt a rajtkőhöz. A dobogóra a finálé után mindketten felállhattak, Tóth a második, Sors pedig a harmadik helyen végzett, így itt egy ezüst-, és egy bronzérem is született.
Este az ExCeL sportközpontban a Krajnyák Zsuzsa, Juhász Veronika, Dani Gyöngyi összetételű párbajtőrcsapat a döntőben 45:38-ra kikapott a kínai válogatottól. A meccs az elején nagyon szoros volt, utána sikerült csak meglépniük az ázsiaknak, amit amit a mieink már nem tudtak behozni, így ezüstérmet szereztek, de emiatt se kell szomorkodniuk, hiszen gyönyörű eredmény ez is. A női kerekes székes csapatverseny érmeit Áder János köztársasági elnök adta át.
A 33 fős magyar küldöttség már 14 éremnél (2 arany, 6 ezüst, 6 bronz) tart a brit fővárosban, így a pénteki versenynapon is tovább javította eredményét a 2008-as pekingi – egy aranyból és öt bronzból álló – terméshez képest.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











