Perrie szívesen lenne Zayn felesége
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Perrie Edwards bevallotta: jelenlegi párja – a szintén énekes – Zayn Malik mellett szeretné leélni az egész életét.
hirdetés
A két nagysikerű együttes, a One Direction és a Little Mix két tagja már hosszú hónapok óta együttjárnak, ám sokan úgy gondolták, hogy nem lesz hosszúéletű a kapcsolatuk. Most mégis úgy látszik, nem csak egy hirtelen fellángolás a két tehetségkutatós csillag románca, hiszen egy ideje közös háztartásban élnek, Perrie pedig már az eljegyzést is örömmel várja.
„Szerintem egyértelmű, hogy kihez mennék hozzá. Zaynhez!” – nyilatkozta a Yahoo!-nak a fiatal énekesnő, aki azt is elárulta, hogy ha kedvese megkérné a kezét, igent mondana.
Bár mindketten nagyon fiatalok még, a korai házasság ötlete nem lenne meglepő, hiszen rengeteg sztár házasodott már az ő korukban. Egyenlőre Zayn Malik részéről megerősítés nem érkezett, de kíváncsian várjuk, mit szól Perrie terveihez, aki jelenleg Niall és Jade összekovácsolásán is dolgozik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













